Fülszöveg:
Véleményem:
Szeretem Ilsa Madden-Mills könyveit, ez a könyve is tetszett, de olyan egyszer olvasós történet. Korábban már olvastam a sorozat második részét (anno 2016-ban) az nagyon bejött. Azóta kívánságlistámon volt a sorozat első része is, de valahogy ez most annyira nem ragadott magával.
Nem bánom, hogy elolvastam, mert kikapcsolt, de nem az a történet amit évek multán mégegyszer előveszek. Őszintén szólva jobbra számítottam.
Először is, leszögezem, hogy tetszett, hogy váltott nézőpontból íródott a történet. Ilyenkor jobban belelátok a szereplők fejébe, jobban átjönnek az érzelmek. Viszont most ettől függetlenül mégsem tudtam annyira beleélni magam a szereplők helyzetébe.
Elizabeth nem igazán lopta be magát a szívembe, igazából olyan semleges volt, úgy érzem az ő karaktere nem volt annyira kidolgozva.
Declan már érdekesebb karakter volt, számomra ő volt a szerethetőbb, összetettebb szereplő.
Összességében az alaptörténet, a cselekmény tetszett, tipikus NA történet.
Hogy őszinte legyek egy hete fejeztem be a könyvet, és már halványul az emléke, tehát tényleg egy egyszer olvasós történet. Viszont ez ne tántorítson el senkit a második rész olvasásától, mert én 2016-ban annak a történetnek 5 csillagot adtam : https://vivien-olvasokuckoja.blogspot.com/2016/08/filthy-english-by-ilsa-madden-mills.html
Nem volt egyszerű ezt a könyvet csillagoznom, mert kaotikus napjaim végén tökre kikapcsolt, de annyira az érzelmek mégsem jöttek át. 4*
A borító viszont nagyon tetszik 😀
My Review:
I love Ilsa Madden-Mills' books, I liked this one too but I don't think I'd re-read it. I read the second book in this series in 2016. I loved that one so much, after that I wanted to read Dirty English, but somehow I wasn't captivated by the story.
I expected more. I didn't regret reading it, because it was perfect for relaxation.
I liked that it was written in dual point of views, so I could read about what they really felt, what they were thinking. Nevertheless I couldn't emphatize with the situation of the characters.
Elizabeth didn't become my favorite character. I think she was okay, I felt like her character wasn't elaborated enough.
Declan was more interesting than the heroine. He was a complex character, more lovable, more intersting.
Overall I liked the plot, it was a tipikal NA story.
It was hard to rate this book because after a long weekday it was a perfect read, but I didn't really felt what the characters felt. 4*
But because of this don't throw away the possibility to read the second book, because I really liked that one. Here is my review: https://vivien-olvasokuckoja.blogspot.com/2016/08/filthy-english-by-ilsa-madden-mills.html
And finally: I love the cover! 😀
0 Megjegyzések