Fülszöveg:
Jack Valentini nem az esetem.
A szexi, borongós kedélyű cowboy a filmekbe való, nekem jó lesz az öltöny meg a nyakkendő. Úri modor. Borotvált arc.
Jack talán csodálatos, de mogorva, durva, faragatlan. Messziről kerülne egy ilyen városi lányt, mint én, és ezt nem is leplezi.
De munkát kaptam a család farmján, én lettem a PR tanácsadójuk, úgyhogy kénytelen lesz elviselni engem, ahogy én is őt. Azt, hogy bámul. Meg a változékony hangulatait. A szűk farmerját. Az izmait.
A hatalmas, kemény izmait.
Hamarosan teljesen másféle feszültség támad köztünk, olyan, amitől helytelenül viselkedek az istállóban, a fák között az erdőben, vagy a furgonban. Sosem tettem még ilyesmit, ami ennyire nem vall rám… De túl jó, nem bírom abbahagyni.
És minél többet tudok erről a gyászoló veteránról, annál jobban értem őt. Elvesztette a feleségét, ettől megtört lett, keserű, és saját magát hibáztatja. Úgy gondolja, nem érdemel második esélyt a boldogságra.
De téved.
Nem kell, hogy én legyek az első szerelme. Elég, ha az utolsó leszek.
Imádni való mese a reményről, amit sosem adhatunk fel, a hitről, hogy a boldogság igenis jár nekünk, akkor is, ha a lehető legváratlanabb pillanatban köszönt ránk.
A legszerethetőbb szerelmespár, akik alig tudják elhinni, hogy tényleg rátaláltak arra, akit talán nem is kerestek.
Ismerd meg titkaikat!
* (Ellenőrizetlen szöveg, előzetes tájékoztatásra!)
Jegyezd elő:
A szerzőről:
Melanie Harlow szereti a magas sarkú cipőket, a martini dry koktélt, és ha nem hagyják ki a szaftos részleteket a történetéből. Detroit melletti otthonában dolgozik, melyet férjével, két lányával és egy őrült nyúllal oszt meg.
Ha nem ír vagy olvas, akkor épp elvisz valakit táncra, vagy viccesre szinkronizált videókat néz. Időnként fut három mérföldet, de csak ha ettől több gint és steaket kaphat.
Kedvcsináló idézetek:
„– Amúgy hány éves vagy?
– Harminchárom. Te?
– Harminc leszek a jövő hónapban.
– És még mindig habfürdőzöl?
– Amilyen gyakran csak tudok. És sosem utazok habfürdő nélkül. – Beszívta a levegőt, lehunyta a szemét. – Hát nem isteni az illata?
Betöltötte az orrom a levendula aromája. – Be kell vallanom, hogy de, az.
– Ugye? Néha kell egy kis luxus.”
„– De komoly képet vágsz! Aggódsz, mit tervezek még tenni veled?
Elmosolyodott, végigmért oldalról. – Kellene?
– Hogyne.
– Korbács és láncok?
– Hah! Szeretnéd, mi? Nem, elviszlek kempingezni.
Lefagyott a mosoly az arcáról. – Micsoda?
– Jól hallottad.”
„ – Azt akarod, hogy maradjak? Biztos?
– Igen. – Kihátráltam belőle, és gyengéden a hátára fordítottam. Úgy nézett rám, hogy attól összeszorult a mellem. – Ha te is akarod.
– Jack… – a keze az arcomra rebbent, hüvelykujjával simogatta. – Persze, hogy akarom.
Mosolyogtam, úgy éreztem magam, mint akinek leemelték a súlyt a melléről. – Akkor jó.
– De tudom, hogy a helyzet bonyolult.
– Igen, az. – Nem fogok hazudni neki. – És nem ígérhetek semmit.”
0 Megjegyzések