Vi Keeland: The Baller-Nagy játékos

 


Fülszöveg:

Brody Eastonnal a férfiöltözőben találkoztam először, az első munkanapomon mint profi sportriporter. A hírhedt irányító úgy döntött, lecsupaszítja magát előttem. Ezen nem azt kell érteni, hogy felfedte előttem a titkait. Nem. Ez az arrogáns alak a legelső kérdésem után leejtette a törülközőjét. Élő adásban.
A Szuperkupa legsikeresebb játékosa új hobbit talált ki magának – hogy minél jobban megszorongasson engem. Amikor visszavágtam neki, már nem csak szakmailag akart megszorongatni. Azonban én nem randizok játékosokkal. És nem azért, mert azon ritka nők közé tartozom, akik a profi foci világában dolgoznak. Sportolóval szívesen járnék. De más típusú játékossal nem. Mindenki tudja, mire gondolok. Ez a típus jóképű, erős, öntelt, és mindig azon jár az esze, hogy kit tud ágyba vinni.
Brody Easton pedig a legnagyobb játékos.
Minden nő arra vágyott, hogy sikerüljön megváltoztatnia őt. De igazság szerint neki csak egy vágya volt: megtalálni azt a lányt, akiért érdemes megváltozni.
Kiderült, hogy én voltam az a lány.
Egyszerű, nem? Lássuk be: soha nem az.
Az „egyszer volt, hol nem volt” és a „boldogan éltek, míg meg nem haltak” között elég sok minden történik.
A New York Times és a USA Today bestsellerszerzője, Vi Keeland szexi, különálló történettel jelentkezik egy férfiról és egy nőről, akiknek a játék az élete, de be kell látniuk, hogy a szerelem pályáján a legbonyolultabbak a játékszabályok.


Véleményem:

Nekem, mint szinte minden Vi Keeland könyv, nagyon tetszett. Szuper volt a váltott nézőpont, szerettem nemcsak Delilah, de Brody gondolatait, nézőpontját olvasni. Amikor pedig Willow szemszöge is megjelent, arra is rákattantam. Minden szereplőt megértettem, együttéreztem velük. Bele tudtam élni magam a helyzetükbe.
Néha nem azért hiszünk el bizonyos dolgokat, mert igazak, hanem mert könnyebb elfogadni a hazugságot.
Brody abszolút szerethető karakter, már a legelején rájön az olvasó, hogy nem egy nagyképű sztárról van szó. Igazából egyetlen egy ellenszenves dolgot nem tudnék mondani róla. Onnantól kezdve, hogy olvastam, milyen kapcsolatban áll az idős, régi szomszédjával belopta magát a szívembe. Igazából mindenkivel nagyon rendes volt, számomra egy teljesen pozitív karakter. Ami tetszett, hogy Delilah-t sem támadta le, nem volt túl erőszakos, de azért tudtára adta mit szeretne. :)
Delilah is szimpatikus volt, óvatos volt Brody-val. Szerintem nagyon összepasszolnak. Munkájából és családjából kifolyólag megérti mivel jár, ha a párja ilyen nagy sztár. 
Azt hittem, a béke az a hely, ahol nincs turbulencia, nincs félelem. Ahol nincs mélység és magasság, ahol a boldogság a nyugalom közepén található. De abban a pillanatban rájöttem, hogy a béke nem abban áll, hogy az ember megpróbál kikerülni dolgokat. Hanem abban, hogy úgy dönt, hogy úgy éli az életét,hogy közben az életben természetesen fellelhető káosz veszi körül, és a káosz közepette képes nyugalmat érezni a szíve mélyén.
Bár nehéz témát, problémákat mutat be a könyv, mégis valahogy könnyed volt számomra. Tökéletes olvasmány esténként, amikor egy kicsit ki akar kapcsolni az ember.
⭐⭐⭐⭐⭐

Blurb:
The first time I met Brody Easton was in the men's locker room.
It was my first interview as a professional sportscaster.
The famed quarterback decided to bare all.
And by all, I don't mean he told me any of his secrets.
No. The arrogant ass decided to drop his towel, just as I asked the first question. On camera.
The Super Bowl MVP quickly adopted a new hobby--screwing with me.
When I pushed back, he shifted from wanting to screw with me, to wanting to screw me.
But I don't date players.
And it's not because I'm one of the few women working in the world of professional football.
I'd date an athlete.
It's the other kind of player I don't date.
You know the type. Good looking, strong, cocky, always looking to get laid.
Brody Easton was the ultimate player.
Every woman wanted to be the one to change him.
But the truth was, all he needed was a girl worth changing for.
Turned out, I was that girl.
Simple right? Let's face it. It never is.
There's a story between once upon a time and happily ever after...
And this one is ours.
My Review:
Like every book from Vi Keeland, I really enjoyed reading this one too. The alternate POVs were amazing, I loved reading not just Delilah's but Brody's point of views too. I really loved reading their thoughts. And when Willow's pov came, I was hooked. I understood all of the characters, I could put myself in their positions.
Brody was a lovable character, I knew from the beginning that he wasn't an arrogant star.   Honestly I couldn't say anything negative about him. When I saw how he cared about his old neighbour I fell for him. He was good to everyone, he was a totally positive character for me. What I loved about him the most that he told Delilah what he wanted but he wasn't too pushy.
Delilah was cautious with Brody. Because of her job and her family she understood what was like dating a star like Brody. I think they were a perfect couple.
Although the book had some heavy topic in it, I felt like it was a light story. It was a perfect read in the evenings when I wanted to relax a little bit.
⭐⭐⭐⭐⭐

0 Megjegyzések