Kandi Steiner: A Love Letter to Whiskey-Szeretlek, Whiskey

Fülszöveg: 

Őrület, milyen gyorsan tér vissza a zsongás akkor is, ha az ember már ilyen hosszú ideje józan.

Whiskey csak állt ott, a küszöbömön, pont, mint egy évvel korábban. Csakhogy ezúttal nem esett az eső, nem volt düh, sem esküvői meghívó, csak mi ketten.

Egyedül volt. A régi barát, a könnyed mosoly, a torz vigasz, ragyogóan szervírozva.

Egyedül voltam. Az alkoholista, aki úgy csinál, mintha nem akarná megkóstolni, mégis túl hamar ráébred, hogy attól, hogy hónapok óta tiszta, még nem vágyik rá kevésbé.

De nem szabad innen kezdenem.

Nem, ahhoz, hogy ezt a történetet jól meséljem el, vissza kell mennünk.

Vissza, az elejére.

Vissza, a legeslegelső csepphez.

Ez az én szerelmes levelem Whiskey-hez. Csak remélni tudom, hogy elolvassa.




Véleményem:

Ez a könyv nekem nagyon tetszett. Ez az első könyvem az írónőtől, nagyon tetszett a stílusa. Az egész könyvön végigvezetett Jamie-Whiskey párhuzam pedig nagyon nagyon bejött.

Mikor befejeztem a könyvet csak úgy kavarogtak a gondolataim. Volt, hogy imádtam, volt hogy gyűlöltem a könyvet. Nagyon szélsőséges érzelmeket váltott ki belőlem, és szerintem pont ezért volt olyan fantasztikus. 

(...) néha mindannyian mondunk dolgokat, amiket nem gondolunk komolyan. Talán abban a pillanatban tényleg komolyan gondoljuk, amikor a szavak elhagyják a szánkat, de ahogy az idő halad, a jó szándékot eltörlik az elbukott elvárások. Az aki az ígéretet tette, elfelejti, egyáltalán miért ígérte meg, mert belefárad a szíve. Okkal.

B és Jamie is teljesen valósághű szereplők voltak, komplex karaktereket hozott létre az írónő. Esendő emberek voltak, akik hibáztak. Nem is tudom azt mondani, hogy egyikőjük kedvencem volt, mert volt hogy imádtam, szerettem, volt, hogy utáltam őket.

Több bátorság van abban, hogy bevalljuk, szeretünk valakit, mintha elengedjük azért, mert az kevésbé fáj!

A könyvet alig bírtam letenni, csak olvastatta magát. Látszólag sosem volt jó az idő, amikor összejöhettek volna. Annyi évet elvesztegettek és annyi fájdalmat okoztak egymásnak, de mégis egymás lelki társai voltak. Gyűlöltem és szerettem őket egyszerre. 

Van, hogy jobban félünk a jó dolgoktól az életben, mint a rosszaktól. Úgy érezzük, hogy nem érdemeljük meg őket, vagy hogy nem is igaziak, hogy gyorsan és könnyedén eltűnnek majd, mi pedig ott maradunk a romok között.

Igazából annyira magával ragadott a történet, a cselekmény és az írásmód, hogy nem is hiányzott a kettős nézőpont. Tökéletes volt B nézőpontja.

Azt hiszem, az élet néha arról is szól, hogy magunkhoz öleljük, ami fáj, mert a fájdalom az egyik legerőteljesebb érzelmünk. A fájdalom emlékeztet rá, hogy élünk.

Rekord idő alatt kiolvastam a könyvet, mintha egy érzelmi hullámvasúton utaztam volna.

⭐⭐⭐⭐⭐

My Review:

I loved this book so much. It's my first book from the author and I really like her writing style. 

When I finished the book I had so much feelings: love and hate side by side. It was like on an emotional roller coaster, sometimes I loved them, sometimes I hated them and what they did. And I think this is why I loved this book so much. Because this book made me feel.

B and Jamie were so real, the author created complex characters. They made mistakes. I can't say I have a favorite character.

I couldn't put the book down, I just couldn't stop. 

There’s more courage in admitting you love someone and fighting for them than letting them go because it hurts less.

I seemed that the timing was always bad for them. They lost a lot of years, and they hurt each other a lot. But they were each others soul mates. 

Sometimes we’re more terrified of the good things in life than we are of the bad. We feel we don’t deserve them, or that they aren’t real, that they’ll disappear quickly and easily and we’ll be left in the ruins.

The book was written in B's pov, I prefer dual POVs, but now the plot,  and the style captivated me so much, I wasn't missing anything, or Jamie's point of view. B's point of view was perfect.

I think sometimes life is about embracing what hurts, because pain is one of the most vivid emotions we can feel. Pain reminds us that we are alive

I finished it in record time, it was like an emotional rollercoaster.

⭐⭐⭐⭐⭐

0 Megjegyzések