Fülszöveg:
Véleményem:
Bevallom őszintén, mikor elkezdtem a könyvet, nem gondoltam volna, hogy tetszeni fog. Először el is szomorodtam, hogy ezt a könyvet hoztam a nyaralásra? De aztán minden helyrebillent, a nem tetsző kezdet után, csak faltam az oldalakat.
Időpazarlás azon gondolkozni, hogy jobbat érdemelsz-e annál, mint amit kaptál. Mert ha elgondolkozol rajta, akkor igen.
És mi volt a problémám vele? Ahogy a főszereplők egymásnak estek. Már szerintem az első fejezetben szexeltek, amolyan "gyűlölet" szex volt ez, mert állítólag utálták egymást. Persze később minden megváltozott. Alapvetően nincs ezzel baj, de én jobban szeretem, ha szépen lassa épül fel a főszereplők közötti kapcsolat, még ha az elején izzik is köztük a levegő, akkor is "kerülgetik" egy kicsit egymást. Ezt a kezdetet leszámítva tetszett a történet.
Tipikus ellenségből-szeretők tipusú könyv. Szórakoztató sztori, ami könnyed kikapcsolódást nyújt az olvasónak. Grace és Weston két ellenséges család leszármazottai, akik egy átmeneti időre közösen vezetnek egy szállodát. Nyilván ebből nemcsak munkakapcsolat lesz..
(…) a legapróbb hazugság is képes hatalmas kárt okozni.
Tetszett, hogy váltott nézőpontból íródott a történet, ez főleg Weston esetében volt számomra pozitívum, mert ő teljesen más volt, mint ahogy elképzeltem. Pozitív fejlődésen ment keresztül, jó hatással volt rá az új kapcsolat, megnyílt, de ugyanakkor megmaradt az a határozott férfi aki volt. Imádtam.
A szereplők között izzott a levegő, kaptunk néhány igazán forró jelenetet, izgalmas is volt, teljesen kikapcsolt.
Örülök, hogy az eredeti borítóval jelent meg, szerintem passzol a történethez.
4.5*
⭐⭐⭐⭐✩
My Review:
Honestly when I started the book I didn't know I would like it. First I was sad because I brought only this book with me on vacation. But after a few chapter I started to like the story and I couldn't put the book down.
And what was my problem with the book? I didn't like how the main characters get together. They had sex in the very beginning of the book. It's okay, but I like when the relationships are developing slowly. But after this I started to enjoy reading the story. I really liked it.
They were enemies, and they hated each other, but they loved angry sex. Tipical enemies to lovers love story, which was entertaining and a perfect relaxation for the readers. Grace and Weston's family are rivals, they started to run a hotel together on a temporary basis. Obviously it wasn't just business beween them..
I loved that it was written in dual point of views, I loved reading Weston's thoughts, because he was a totally different guy than I thought. He changed a lot, the relationship with Grace had a positive effect on him, he opened up, but he still stayed that tough guy he was. I loved him.
They had sizzling chemistry, and we could find a few hot scenes in the book, but it was also an exciting and relaxing story.
BTW: I love the cover!
4.5*
⭐⭐⭐⭐✩
0 Megjegyzések