Fülszöveg:
Louisa Clark elégedett az életével: szereti a csendes kisvárost, ahol születése óta, immár huszonhat éve él, a munkáját a városka egyik kávézójában. Szereti a családját, a mindig hangos, zsúfolt házat, ahol apjával, anyjával, az Alzheimer-kóros nagyapával, a család eszének tartott nővérével és annak ötéves kisfiával él. És talán még Patricket is, a barátját, akivel már hét éve vannak együtt. Egy napon azonban Lou szépen berendezett kis világában minden a feje tetejére áll: a kávézó váratlanul bezár, és Lou, hogy anyagilag továbbra is támogathassa a családját, egy harmincöt éves férfi gondozója lesz, aki – miután egy motorbalesetben teljesen lebénult – depressziósan és mogorván egy kerekes székben tölti napjait…
Will Traynor gyűlöli az életét: hogy is ne gyűlölné, amikor egyetlen nap alatt mindent elveszített? A menő állása Londonban, az álomszép barátnője, a barátai, az egzotikus nyaralások – mindez már a múlté. A jelen pedig nem is lehetne rosszabb: nem elég, hogy önállóságától és méltóságától megfosztva vissza kellett térnie a szülővárosába, ebbe az álmos és unalmas városkába, a szülei birtokára, most még egy új gondozót is felvettek mellé, anélkül hogy kikérték volna a véleményét. Az új lány elviselhetetlenül cserfes, idegesítően optimista és borzalmasan felszínes…
Lou-nál és Willnél különbözőbb két embert keresve se találhatnánk. Vajon képesek lesznek-e elviselni egymást, és -pusztán a másik kedvéért- újraértékelni mindazt, amit eddig gondoltak a világról?
Véleményem:
Ez a könyv a legszebb szerelmes, romantikus könyv amit valaha olvastam. Nehéz témákat feszeget a könyv. Már régen olvastam a könyvet, de még mindig kedvenc. nem olvastam még hasonlót, amely ennyire felkavarta a lelkivilágomat. Valószínű nemsokára újraolvasom, mert szeptemberben jön a folytatása (After You), és fel kell frissítenem az emlékezetemet. Na meg ugye jön a mozifilm is, amire nagyon kíváncsi vagyok, bár a könyv mindig jobb!!!
Mi történne akkor, ha mindent elveszítenénk? Will motorbaleset következtében lebénult, tolószékbe kényszerült. Eddig menő állása volt, szerette az extrém sportokat, a szexet, csodaszép barátnője volt... és most mindent elvesztett. Anyja ki akarja húzni a letargiából, mert attól fél öngyilkos lesz, amit már meg is próbált. Megegyezik anyjával, 6 hónap áll anyja rendelkezésére, hogy meggyőzze, hogy érdemes élni. Mi vajon hogy döntenénk?
Lou így kerül a házhoz. Őt fogadja fel Will anyja, hogy gondozza fiát, remélve, hogy a cserfes, harsány fiatal lány majd felpörgeti fiát, rájön hogy érdemes élni.
Amíg olvastam végig az járt az eszemben: én akarnék élni? csak a családom miatt életben akarnék maradni? nagyon nehéz kérdés. Pláne egy olyan férfi számára, aki a múltban olyan volt, mint akiket a legtöbb romantikus-erotikus könyvben megismerünk: életerős, gazdag, jóképű, aktív...
Ez az a könyv, aminek olvasása közben kb. egy fél csomag zsebkendőt elhasználtam. Nagyon megható történet. Miután elolvastam napokig nem tudtam értelmes értékelést írni, nem tudtam másik könyvnek nekiállni.
Mindenkinek ajánlom, aki szereti a romantikus könyveket. De egyébként az írónő valamennyi könyvét ajánlom. Nagyon jó a stílusa, úgy szerkeszti a könyveket, hogy egyszerűen nem lehet letenni. Olvastatja magát. Azt kell mondjam, a legtöbb könyv amelyiken sírtam Jojo Moyes tollából származott.
Értékelés:
Idézet:
"Alig maradt valami, ami boldoggá tesz, de te azzá teszel!"
" – Jól vagyok. Csak… Láttam a világos inggallérját, és kontrasztként a sötét zakóját. – Még nem akarok bemenni. Csak szeretnék itt ülni, úgy hogy ne kelljen arra gondolnom, hogy… Nagyot nyelt. Még a majdnem teljes sötétségben is látszott, hogy erőlködik. – Én csak…szeretnék csak egy férfi lenni, aki elment egy koncertre egy piros ruhás lánnyal. Csak még pár percig."
Van még idézet, amit imádok, de akkor a könyv lényegét lelőném. Nem akarok spoilerezni.
0 Megjegyzések